Hosszú évek óta nem élek Magyarországon. Amikor látogatóba jövök megfigyeléseket teszek, nézem a változásokat, olvasom az ujságokat, hogy minél informáltabb legyek.
Örömmel olvastam Krafiáth Orsolya irását, a Nőklapja Pszichológiában, Szabó Győző és Csernus Imre kooperációjáról, ami most film ormában is a nagyközönség elé kerül, Győző 2o12-es könyve után.
A fenti sorok igazán megragadtak, mert nagyon fontosnak tartom, hogy ez a társadalolom elkezdjen őszintén beszélni. Nem állitom, hogy más társadalmakban nem hazudnak magunkak és másoknak az emberek. De állitom, hogy a Magyar társadalomban az önámitás népbetegség.
Az a megfigyelésem, hogy szinte mindenki hazudik magának (és másoknak) az életének valamely aspektusában. Bár vannak úgynevezett ártatlan hazugságok, de az ember, aki ezeket hazudja tisztában kell legyen azzal, hogy hazudik. De ez a kultúra ámit! Azért ámit, mert nem mer őszinte lenni: vagy azért nem, mert túl fáj látni a valóságot, az ember tehetetlenségét, vagy azért, mert az önmagunkról fentartott kép megbukna az első igaz szónál.
Én ebben a hazugság szövevényben nőttem fel, a sűrűjében, amikor még az, aki igazat mondott az életével játszott. De azok az idők már elmúltak. Már nem kényszer a hazugság, hanem választás.
A legszomorúbb mégis az, hogy támadunk és gyűlölünk mindenkit, aki őszinteségre késztet bennünket. Ahogy azt Cernus is teszi. Tisztelem a bátorságáért.
Öszinteség nélkül, ahogy Csernus is mondja, az élet elszáll anélkül, hogy élnénk. Egész életünke a hazugságok és önámitásk oltárán áldozzuk fel. Önismeretet az ember csak az öszinteség mezsgyéJén tudja elérni, még akkor is, ha fáj! A fájdalom csak pillanatnyi, addig tart mig lehull az álca. A megkönnyebülés és felszabadulás boldogság fröccse mindenért kárpótol.
Ha további információkat szeretnél az általam tartott önismeret szerzést támogató művéseti programokról, itt (CLICK) találhatsz. A honlapom angol nyelvű, de szivesen adok magyarnyelvű információt. Az alábbi emailcimre irj. Köszönöm.
